Címkék: Stephen Glass

Te megbocsátanál a leghírhedtebb sztorihamisító újságírónak?

Stephen Glass 1995-ben lett a nagy hagyományú amerikai politikai hetilap, a New Republic riportere, majd, a legkülönbözőbb témákban szállított anyagai sikerének köszönhetően a lap egyik legelismertebb, más újságok által is rendszeresen foglalkoztatott újságírója. 1998-ban a Forbes online szerkesztőségének egyik munkatársa, miután főnöke leszúrta, hogyan maradhatott le egy Glass által megírt hackeres sztoriról, elmerült a cikk részleteiben, és viszonylag hamar rájött, hogy az gyakorlatilag teljes egészében kamu. Mint aztán kiderült, Glass gyakorlatilag teljes újságírói életműve nagyrészt kamu volt, kitalált cégekkel és emberekkel, álidézetekkel, soha nem volt eseményekkel. A rettenetes botrány a fiatalembert egy időre igen ismertté tette, néhány évvel később kulcsregényt írt a történtekről, kalandjairól film készült.

Az akkor és azóta megjelent írásokból tudható: a Glass-ügyben érintett szereplők nemcsak szakmai tekintetben, hanem lelki síkon is igen intenzíven élték meg a történteket. A 100. születésnapját ünneplő, és ebből az alkalomból története e “sötét fejezetére” is visszatekintő New Republicban most Hanna Rosin, Glass egykori kollégája és közeli barátja írta meg, hogyan találkozott 16 év után először a valaha “kisöccseként” szeretett, immár 40 fölött járó ex-riporterrel. Ajánlott olvasmány mindenkinek, akit érdekel a médiaetika és/vagy az emberi kapcsolatok rejtelmei. A poént lelövöm: Rosin megbocsátott Glassnak, aki pedig a könyvében is magát állította be áldozatként, akkori munkatársait pedig igen kedvezőtlen módon mutatta be.

Érdemes elolvasni Adam L. Penenberg januárban megjelent cikkét is. 1998-ban a Forbes Digital munkatársaként ő volt az, aki ráborította a bilit Glassra; itt részletesen leírja, mi és hogyan történt. Ennek az írásnak az volt az apropója, hogy a bukása után jogi egyetemet végzett Glasstól sok-sok fellebbezés végén a kaliforniai legfelső bíróság megtagadta a lehetőséget, hogy az államban ügyvédként praktizáljon. Penenberg nem bocsát meg, és meg is indokolja, miért gondolja, hogy Glass maradt, aki volt, és továbbra is hazudik.