Címkék: nemzeti konzultáció

A magyar kormány és az internet

A Deutsch Tamás fideszes Európai Parlament-i képviselő által levezénylendő úgynevezett nemzeti konzultációról már november első napjaiig sok minden kiderült. A képviselő azt mondta, hogy először is lesz egy konzultáció arról, hogy miről legyen konzultáció. Másrészt azt mondta: a konzultáció célja, hogy kiderüljön, a magyar polgárok helyesnek tartanák-e, ha az internetes hálózati fejlesztéseket „magánforrások” is finanszíroznák. Harmadrészt azt mondta, hogy nem az adóról fog szólni a konzultálás, mert az abból tervezett összegről a költségvetés már lemondott, hanem „az internet ügyéről”. Az internetadó elleni tüntetéseket a képviselő úgy interpretálta, hogy azokon „az emberek” azt követelték, hogy „a politika, a közélet végre hallgassa meg őket”, és ennek a kormány, az adó visszavonásával „politikai és emberi bölcsességről” tanúbizonyságot tevő miniszterelnök kezdeményezésére, íme, eleget is tett.

Mindebből elég nehéz kihüvelyezni, hogy a kormány, illetve Deutsch Tamás voltaképp mit akar. A magam részéről száz százalékig amellett vagyok, hogy a kormány minél gyakrabban és minél nagyobb odafigyeléssel hallgassa meg „az embereket”, és az erre való törekvés akkor is üdvözlendő, ha a kétharmados kormányzás ötödik évében, két tömegtüntetés által ösztönözve manifesztálódik. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy éppen a szélessávú hálózatfejlesztés az a téma, amiben „az emberek” leegyszerűsített kérdésekre adott válaszai segítségével érdemes döntéseket hozni. E fejlesztés mellett a kormány rég elkötelezte magát, stratégiai megállapodásai és részben az EU által támogatott projektjei futnak, van célkitűzés, van határidő. A korábbi példák – és az internetes konzultáció bejelentése nyomán megjelent paródiák – persze megmutatták, hogy bármilyen témában lehet úgy feltenni a kérdéseket, hogy a kérdőíveket visszaküldő polgárok az elvárt választ adják. „Ön szerint fontosabb-e a szélessáv, mint annak megakadályozása, hogy ebolajárvány törjön ki hazánkban?” Stb.

Az eddigi úgynevezett konzultációk drága, cinikus kommunikációs bohóckodásnál és nagyszabású adatbázis-gyűjtő manővernél többnek nem tekinthetőek. A „magánfinanszírozás” „helyességének” emlegetése sajnos azt vetíti előre, hogy a végén ez sem lesz más, mint a többi. Amikor Deutsch azt mondja, hogy „rettentően nagy jövedelem termelődik az internetágazatban”, és a konzultáció arról fog szólni, hogy „mi legyen ennek a felhasználása”, akkor, hiába beszél egyébként „szabad hozzáférésről”, egyáltalán nem mond mást, mint a szolgáltatók állítólagos extraprofitján hőzöngő, piacellenes párttársai.

A képviselő nyilatkozataiban elhangzottak némi jóindulattal/álnaivitással persze máshogy is értelmezhetők. Akkor a konzultációnak nem az lesz a célja, hogy legyen mire hivatkozni, amikor a kormány mégiscsak elveszi a szolgáltatók által megkeresett pénz az eddiginél is nagyobb részét. Akkor a konzultáció tárgya tényleg „az internet ügye”, az előkonzultáció célja pedig tényleg az, hogy először is értelmes problémafelvetéseket gyűjtsenek a konzultátorok. Ez utóbbi tevékenységre szükség is lenne, hiszen „az internetről” körülbelül úgy lehet beszélgetni, mint „a pénzről”. Sehogy és akárhogy.

Ebben az esetben lehetne konzultálni a már úgyis eldöntött hálózatfejlesztés mellett vagy helyett például az alábbiakról:

– Legyen-e Magyarországon kötelező minden állami szerv számára, hogy tevékenységének minden érdemi dokumentumát tegye annak keletkezésekor egységes felületen hozzáférhetővé és kereshetővé az interneten? Legyen-e kötelező minden vagyonbevallásra kötelezett tisztségviselő számára, hogy vagyonbevallását digitális, kereshető formában közzétegye az interneten?

– Kapjon-e minden oktatási intézmény használható sávszélességű hozzáférést és olyan eszközöket, amelyeket a tanárok és a diákok saját elképzeléseik szerint használhatnak a tanításban, tanulásban, közösségi életben? Legyenek-e ezek az eszközök rendszeresen karbantartva, frissítve, cserélve? Kampányszerű központi beszerzések helyett dönthessenek-e a tanárok és a diákok aról, hogy milyen eszközökre van szükségük?

– Támogassa-e az állam olyan programok, tananyagok, közösségek létrejöttét és működését, amelyek a maguk tapasztalatai és elképzelései szerint segítik a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat abban, hogy értsék és ismerjék azokat az előnyöket és veszélyeket, amiket az internet hordoz? Tegyen-e meg mindent az állam azért, hogy az oktatásban, tantárgytól függetlenül, meghatározó legyen a digitális-hálózati megközelítés?

– Kapjanak-e támogatást a felsőoktatási intézmények abban, hogy saját programjuk szerint infokommunikációs kutatásokat folytassanak, tudományágtól függetlenül intenzíven részt vegyenek nemzetközi programokban, kutatóik hozzájussanak az interneten elérhető szakirodalmi adatbázisokhoz és más segédanyagokhoz?

– Alkosson-e a parlament olyan törvényeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a bíróságok életszerű döntéseket hozzanak az internetes személyiségi jogsértésekről szóló ügyekben, ne kelljen mindennapos, piszlicsáré megjegyzéseket is elmarasztalniuk? Ösztönözze-e a jogi környezet, hogy a szolgáltatók moderálják a kommenteket? Készüljön-e fel az állam arra, hogy a valóban súlyos internetes jogsértéseket – zaklatás, fenyegetés – gyorsan és hatékonyan tudják kezelni a hatóságok és a bíróságok?

– Kapjanak-e támogatást a kulturális javainkat birtokló és gyűjtő intézmények ahhoz, hogy ezt a kulturális kincset saját elképzeléseik szerint, hazai és nemzetközi szabványokba illesztve digitalizálják, rendszerezzék, és az interneten elérhetővé tegyék? Legyenek-e a már digitalizált gyűjtemények minél szélesebb körben és minél olcsóbban elérhetőek?

– Kapjon-e támogatást mindenki, aki üzemszerűen olyan magyar nyelvű tartalmat állít elő az interneten, ami sem szerzői, sem személyiségi, sem egyéb jogot nem sért? Törekedjen-e arra minden közcélú szervezet és közfeladatot ellátó választott vagy kinevezett személy, hogy az internetes tartalomelőállítóktól, egyes internetezőktől (és, ha már itt tartunk, bárki mástól) érkező, tevékenységére, céljaira vonatkozó kérdéseket nyíltan, érdemben és gyorsan megválaszolja annak érdekében, hogy az ország polgárai felkészülten vehessenek részt a választásokon és a közügyekről szóló folyamatos vitákban?

– Egyoldalú intézkedéssel tiltsa-e be Magyarország a flash-alapú internetes reklámokat?

Ezek szerintem jó konzultációs kérdések lennének, igaz, abban a tekintetben mindegyik beugratós, hogy ha az ország fontosnak tartja a jövőjét, nyilvánvalóan igen a válasz mindegyikre. Konzultálni legfeljebb a részletekről kellene – sőt, azokról jó is lenne, de biztosan nem egy célzatos kérdőíven –, meg arról, hogy egyéb társadalmi célokhoz képest mindennek mi legyen a prioritása.

Deutsch Tamás nincs könnyű helyzetben, hiszen ha az internet mint olyan szól valamiről, az éppen a jelenlegi magyar kormány központosító, nyilvánosság- és autonómiaellenes törekvéseinek a szöges ellentéte. És nincs az a valósághajlítgató kommunikáció, ami ezt az ellentmondást el tudná fedni. Ez nem idealizmus, én is tudom, hogy több ember = több hülyeség, de azt is, hogy több internetező = több önszerveződés, több önálló gondolkodás, több tájékozottság. Vagy legalább ezek lehetősége.

Az interneten így is, úgy is egyre több magyar lesz, így óhatatlanul egyre több magyar hülyeség válik majd láthatóvá. De közben egyre több magyar használja majd értelmes dolgokra is a hálózatot. Vajon a kormány a fent felsorolt és más hasonló kérdések közül hányra válaszol igennel annak érdekében, hogy hozzájáruljon: az önállóság és a tájékozottság mértéke a hülyeségénél dinamikusabb ütemben nőjön?

(Ez megjelent már a Kreatív szájtján, és meg fog jelenni a nyomtatott lapban is, de legyen meg itt is, illetve beleraktam néhány linket.)

Reklámok