Címkék: apokalipszis

Már be is döglött a hiperlokál?

“Az elképzelés, hogy bloggerek [évi] hatszámjegyű [dollár-] bevételre tehetnek szert városházi ülésekről, rendőrségi jelentésekről és középiskolai meccsekről szóló híradásokkal, ma sokkal inkább halványuló álomnak, nem pedig valóságnak mutatkozik” – írta a Bloomberg Businessweek két héttel ezelőtti száma. (A cikk online nem elérhető, ezért gondolom, hogy még érdemes foglalkozni vele.)

A cikk felidézi, hogy két-három évvel ezelőtt web-próféták és újságírás-látnokok kedvence volt a hiperlokális modell, mely szerint a média jövőjét a kisközösségeknek (ezen Amerikában jellemzően az 50 ezres körüli és alatti településeket, városrészeket lehet érteni) szóló szolgáltatások jelentik. Számos nagy médiavállalat el is indult ebbe az irányba, de a Bloomberg szerint a kezdeményezések mára mind kifulladtak: az AOL egy becslés szerint 147 millió dollárt veszített a Patch nevű hiperlokális hálózaton, a Politico, a Washington Post, a New York Times és a Guardian pedig egyaránt radikálisan visszavette vagy teljesen leállította nagy felhajtással indított hasonló kezdeményezéseit. (Magyar kezdeményezés is van, azt még nem vette vissza senki.)

A hiperlokális kudarcnak a Bloomberg szerint nagyon egyszerű oka van: nem jön ki a matek. A helyi hirdetőknek sokkal jobban megéri, ha Goggle-hirdetéseket vásárolnak, mintha az összehasonlíthatatlanul kisebb elérést biztosító helyi szájtokon hirdetnek. (A Patch szájtjain ráadásul futnak is a Google szöveges hirdetései, így mondjuk egy helyi mosodás a Patch által kínált ár 5%-áért megjelenhet ugyanazon a felületen.)

A Bloomberg szerint a probléma gyökere az, hogy “a hiperlokális szájtok egyszerűen nem jelentenek nélkülözhetetlen olvasnivalót.” A cikkben idézett kutató szerint egy átlagos user havi 109 alkalommal használ valamilyen keresőt, helyi oldalra viszont legfeljebb kétszer kattint.

Újságíró-oldalról az is felmerül, és ezt már én teszem hozzá, hogy a hiperlokális szájtok esetében fokozottan merül fel a kereskedelmi média örök alapkérdése: mi van, ha rosszat írunk a hirdetőről? Az üzleti modell szerint a közösséget kiszolgáló éttermek, szerelők stb. fognak hirdetni a hiperlokális szájtokon – ugyanakkor elvben ők jelentik az ilyen oldalak egyik legfontosabb témáját is. Hogyan kezelhető az a helyzet, hogy a hiperlokális blogger (vagy a salesese) egyik nap pénzt kér a sarki hentestől, a másik nap viszont meg kellene írnia, hogy büdös volt nála a lapocka?

Az is lehet persze, hogy nem a hiperlokális modellel önmagában van baj, hanem azzal, ha nagy médiavállalatok próbálják megvalósítani. A Guardian médiabloggere, Roy Greenslade szintén két hete közölte a Kentistowner nevű észak-londoni helyi szájt szerkesztőinek írását. Ők üzleti sikerekről számolnak be – és arról, hogy szerkesztőként maguk tartják a kapcsolatot a potenciális hirdetőkkel.

Reklámok

Az országimázs-PR leváltja a tudósítókat

Beware PR men bearing dictators’ gifts | Nick Cohen | Comment is free | The Observer.

Hopp, ezt nem láttam eddig. Számos ponton vitatható, de nagyon érdekes cikk, ami azzal indul, hogy Balog Zoltán államtitkárt (mindjárt minisztert) egy angol PR-cég roadshow-ztatjaLondonban, és oda fut ki, hogy a hagyományos médiát világszerte uraló córesz közepette a szerző által autokratának tartott kormányok (Azerbajdzsán, Oroszország, Magyarország) eséllyel vetnek be ilyen kommunikációs eszközöket. Merthogy egyre kevesebb pénz van arra, hogy profi újságírók tudósítsanak a világból. (És Murdoch még azt is elérte a brit kormánynál, hogy csökkentsék a BBC költségvetését!)

“A test will come on 10 May when Balog arrives in Britain. If you hear a minister or pundit opine that the complaints about Hungary’s politicians are mere leftist hysteria, you will know what has happened.”