Kategória: szólásszabadság

Mindent megváltoztat a Google-döntés?

Az Európai Bíróság határozata és az elfelejtődéshez való jog. A Kreatívon elolvasható, hogy mi ez az egész és mi jöhet ezután; pl. hogy mindenki újraírhatja-e a személyes történelmét.

Ugyanebben a témában más következtetéseket vont le az Indexen Dojcsák Dalma és Hidvégi Fanny, érdemes elolvasni a cikküket.

Reklámok

José Mourinho elvesztette a meccset a véleményszabadság ellen

Mou pierde la demanda a Palomar

Az eredményeiről és manipulatív akcióiról egyaránt nagyon híres futballedző a madridi sportnapilap, a Marca főszerkesztőjét, Roberto Palomart perelte be, mivel az lapjában azt írta róla, “olyan, mint egy cserbenhagyó gázoló”. A hasonlat alkalmazására abban az összefüggésben került sor, mert Mourinho akkori (a cikk 2012. szeptember 17-én jelent meg) csapata, a Real Madrid nem szerepelt annyira jól a bajnokságban, meg amúgy is rossz volt a hangulat, a sztárjátékos Cristiano Ronaldo pl. telesírta a világot azzal, hogy ő szomorú. Palomar a Nem szeretem a hétfőt című rovatában arról írt, hogy Mourinho nem vállalja a felelősséget az általa elkövetett hibákért.

Mourinho 15 ezer euró kártérítést követelt az ügyvédei szerint pejoratív, az adott kontextusban szükségtelenül durva kifejezés által okozott becsületsértésért cserében (az összeget a Canillas nevű madridi csapatnak ajánlotta volna fel, ahol akkor a fia focizott).

Október 30-ai ítéletében Sagrario Arroyo García bíró az alperes véleménynyilvánítási szabadságára hivatkozva elutasította a keresetet.

Óriási pofon a kommentszabadságnak az Emberi Jogok Európai Bíróságától

A Delfi kontra Észtország ügyet az egyik legnagyobb észt portál indította a strasbourgi bíróságon, miután a jogerős helyi ítélet szerint kártérítést kellett fizetniük egy vállalatvezetőnek, akiről (egyébként nagyon) csúnya dolgokat kommenteltek a portál felhasználói. A 2006-ban kezdődött történet ma ért véget, amikor nyilvánosságra hozták az EJEB döntését. Mely szerint az észt ítélet nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10-es cikkelyét (ez rögzíti a szólás/kifejezés szabadságához való jogot).

A strasbourgi ítélet szövegét még csak egyszer futottam át, ami feltűnt:

– az EJEB nem vállalta, hogy eldöntse: helyesen értelmezi-e az észt bíróság a helyi elektronikus kereskedelmi törvény definícióit (ahogy számos magyar jogesetben, Észtországban is szerepelt a portál érvei között, hogy a kommentfelület gyakorlatilag tárhelyszolgáltatás, ezért az ott megjelenő tartalmakért a szolgáltató nem felelős),

– viszont úgy vélte, hogy mivel a portálnak módja és lehetősége volt a kommentek ellenőrzésére/eltávolítására, ezt meg is kellett volna tennie,

– a portál által alkalmazott értesítési-eltávolítási rendszert, mivel az a sértett fél aktivitásához kötött, nem minősítette elégségesnek (annak ellenére, hogy a portálról minden vizsgálat nélkül töröltek bármely kommentet, amely ellen felszólamlás érkezett),

– összességében úgy vélte, mivel a portál hírtartalmához kapcsolódnak a kommentek, és mivel azok megjelenéséből a portálnak kereskedelmi haszna származott, hiába világos, hogy a kommenteket nem a szerkesztőség írja, a portálnak kötelessége gondoskodni arról, hogy harmadik fél személyiségi jogait sértő szövegek a kommentek közt se jelenjenek meg.

Érdekesség, hogy a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete jóvoltából a strasbourgi bíróság útjait járja egy magyar érdekű beadvány, amely sok tekintetben, bár nem mindenben párhuzamos az észt üggyel. Mivel ennek valamelyik dokumentumán az én aláírásom is szerepel, nyilván nagy érdeklődéssel várom, hogy mi lesz vele (ha lesz valami egyáltalán).

Egy másik érdekesség, hogy Észtországban fontos infrastrukturális tényezőt jelentenek az ún. jégutak, melyek telente a befagyott Balti-tengeren vezetnek a szárazföld és az országhoz tartozó szigetek között. Vannak rajtuk közlekedési táblák meg minden. A kommentelők gyilkos indulatát 2006-ban egy kompokat üzemeltető cég vezetője vonta magára azzal, hogy a komp útvonalának megváltoztatása miatt a közlekedők nem vehették igénybe a várt időpontban az egyik jégutat. Márpedig a komp jóval drágább, és, gondolom, kevésbé szórakoztató is, mint a tenger tetején autókázni.

(Az ítéletre Bodrogi Bea hívta fel a figyelmemet, ezúton is köszönet érte.)

Elhunyt minden idők legjelentősebb jogi újságírója

Anthony Lewis, Who Transformed Coverage of the Supreme Court, Dies at 85 – NYTimes.com.

Anthony Lewis március 25-én, a massachusettsi Cambridge-ben, otthonában hunyt el, hozzám szégyenszemre csak tegnap este jutott el a hír. De nem láttam nyomát, hogy magyarul lett volna szó róla, úgyhogy jobb későn, mint soha.

Hazánkban ugyebár értelmezhetetlen fogalom az, hogy jogi újságíró, de Amerikában, ahol minden van, ilyen szakma (vagy legalább foglalkozás) is létezik. Lewis a múlt század ötvenes éveiben kezdte a pályáját, 1955-ben a Washington Daily News című bulvárlap riportereként kapott Pulitzer-díjat egy sorozatáért. (A cikkek egy Abraham Chasanow nevű illetőről szóltak, akit olyan Amerika-ellenes vádak miatt bocsátottak el az állásából, amelyeket azok “titkos” volta miatt megismerni sem volt módja, így védekezni sem tudott ellenük a bíróságon.)

Az 1962-63-as újságsztrájk idején (ekkor már a New York Times munkatársa volt) Gideon’s Trumpet címmel könyvet írt a Legfelsőbb Bíróság azon döntésének történetéről, amely alapján azóta senki nem állhat amerikai bíróság előtt szakszerű jogi képviselet nélkül – Lewis tehetségére, a bonyolult jogi kérdések és dilemmák világos, érthető, sok esetben szórakoztató megragadásának képességére rávilágít, hogy a könyvből film készült Henry Fonda főszereplésével. Fő témája általában is a Legfelsőbb Bíróság volt, de rengeteget foglalkozott a bevándorlási joggal és érintettjeivel, meg mindenféle kiszolgáltatott emberek, csoportok és a jogrendszer viszonyával.

Ennek megfelelően amerikai értelemben szélső-liberális, vérző szívű balos volt (karrierje legelején dolgozott a demokrata elnökjelölt Adlai Stevenson kampányában, később egyes kollégái szerint túl jóban volt Robert Kennedyvel). Sokat és keményen osztotta Reagant és főügyészét, Ed Meese-t, majd George W. Bush főügyészét, John Ashcrofot is. De ugyanolyan szenvedéllyel bírálta a Clinton-kormányzat bevándorlási politikáját, mint a republikánusokét.

Volt a NYT londoni tudósítója, írt könyvet a Sullivan-döntésről (Make No Law) és az amerikai alkotmány első kiegészítéséről (Freedom for the Thought That We Hate), és nem csak a Columbia felsőfokú újságíró-iskolájában, hanem a Harvardon is tanított jogot. 1969 és 2001 között írta rendszeres jogi publicisztikáit a New York Timesba (az utolsót arról, hogy a 9/11-es támadások utáni kormányintézkedések miért jelentenek fenyegetést az állampolgári jogokra). A nekrológokból – de egyébként minden írásából is – kiderül: miközben folyamatosan bírálta az amerikai jogrendszer általa negatívnak tartott jelenségeit, ezt mindig és éppen arra alapozta, hogy büszke volt erre a jogrendszerre és az általa kialakított jogrendre, a bíróságok működését pedig a demokrácia legfontosabb védelmi eszközének tekintette.

Papcsák Ferenc kontra Rajcsányi Gellért: hírt írni nem bűncselekmény

Büntetőeljárás Papcsák Ferenccel – Mandiner blog.

A mandineres szerkesztő élményekben és tanulságokban gazdag beszámolója az ellene indult rágalmazási perről. Érdekes (…) lesz látni, hogyan kezelik majd a bíróságok a folyamatosan változó jogi környezetben a közszereplők és a szólásszabadság viszonyára vonatkozó “tágabb tűréshatár” alkotmányos (alkotmánybírósági) mércéjét.

Nehezen vitatható, épp ezért kiábrándító összefoglaló a magyar média helyzetéről

10 kérdés Szabó Györgyhöz – X. évfolyam 1-2. szám – Digitális lap – Mediapiac.com.

A magyar médiabiznisz állócsillaga, a Sanomát vezető Szabó György egy amúgy nem pesszimista interjúban:

“A médiának csökken a befolyása, és a GDP-hez való hozzájárulásának részaránya is mérséklődik. A médiapiac ma már kisebb, mint a válságadók összege. És ha a média gazdaságilag meggyengül, akkor a szólásszabadság biztosításában játszott szerepe is csökken. A közállapotok is afelé tartanak, hogy a kapcsolatrendszer, adott esetben a korrupció, a hatalomhoz dörgölőzés fontosabb, mint a jól informáltság.”