Összefér-e a művészi szabadság és az újságírói hitelesség?

‘Disturbing’ & ‘Misleading’ by Steve Coll | The New York Review of Books.

A címbeli kérdést Kathryn Bigelow filmje, az Oszama bin Laden utáni, évtizeden át tartó amerikai hajszáról szóló Zero Dark Thirty vonatkozásában teszi fel Steve Coll, és nagyon határozott nemmel válaszol rá.

Coll, aki Pulitzer-díjas könyvet írt Afganisztán, a CIA és bin Laden közös történetéről (érdemes elolvasni, tényleg kiváló), azért bírálja az előző háborús filmjével Oscar-díjas Bigelow-t, illetve forgatókönyvíró társát, Mark Boalt, mert filmjük felütésével (“Based on Firsthand Accounts of Actual Events”) egyértelműen azt sugallják, hogy riporteri hűséggel közelítenek az eseményekhez, azonban Coll úgy gondolja, hogy aztán egyáltalán nem felelnek meg ennek a mércének.

A bírálatok fő tárgya az, hogy a Zero Dark Thirty szerint bin Laden elfogásához olyan információk vezettek, amiket a CIA emberei kínzásokkal szedtek ki foglyaikból. Coll azt írja, hogy ennek a rendelkezésre álló (szűkös) információk ellentmondanak. Nem vitatja a filmkészítők általános jogát ahhoz, hogy úgy használják nyersanyagnak a valóságot, ahogy nekik tetszik, azt viszont problematikusnak (és károsnak) tartja, hogy egy olyan film, ami a valóság hűséges bemutatását ígéri, mégis hamis képet mutat megtörtént eseményekről.

Coll messze nincs egyedül kritikájával: pár napja három amerikai szenátor – köztük a vietnami hadifogsága idején kínzásokon átesett, az ügyben fáradhatatlanul kampányoló John McCain – írt levelet a gyártó Sonynak arról, hogy “rendkívül pontatlannak és félrevezetőnek” tartják azt, ahogyan a kínzásokat bemutatja a film.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy Ben Affleck igen szórakoztató Argója is meglehetősen liberálisan ugrándozik oda-vissza a történeti hűség és a drámai célú művészi szabadság választóvonala felett. Hogy ebből nincsen hasonló vita Amerikában, nagyrészt nyilván annak köszönhető, hogy a témának nincs olyan tétje és politikai súlya, mint a kínzásokénak.)

(És ha már itt tartunk: az újságírói hitelesség kérdése ugyan még véletlenül sem merül fel a cikkben, de a művészi ábrázolás és a jobb szó híján történelmi-társadalmi igazságnak nevezhető valami viszonyáról nagyon érdekes dolgokat ír Jelani Cobb itt. A mű, amiről szó van, a Quentin Tarantino rendezte Django Unchained, a probléma pedig a rabszolgaság és a rabszolgák felszabadítása, illetve ezek filmbeli ábrázolása.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s