Alkotmányos érvekkel védi a Fehér Ház a széles körben gyűlölt brit bulvárbajnokot

Deport British Citizen Piers Morgan for Attacking 2nd Amendment | We the People: Your Voice in Our Government.

Piers Morgan, a Daily Mirror egykori főszerkesztője, aki napjainkban a CNN-en vezet interjúműsort, különös és elgondolkodtató események szereplője volt az elmúlt napokban:

– A newtowni mészárlást követően a szigorúbb fegyvertartási szabályokat követelők egyik szócsöve lett az amerikai médiában. Belemenős – kritikusai szerint megengedhetetlenül keménykedő – interjúkat készített a fegyvertartást támogató szervezetek képviselőivel. (Más kérdés, hogy egy olyan programot – a nagy tűzerejű, katonai jellegű fegyverek tartásának betiltását – támogat, ami sok szakértő szerint teljesen rossz irány.)

– A fősodorbeli médiában ritkán látható ordítozás céltáblája lett egy Alex Jones nevű fegyvertartás-párti rádiós részéről. Jones, akit Morgan szintén meghívott a műsorába, legalább öt különböző összeesküvés-elméletet zúdított rá, majd megfenyegette, hogy ugyanúgy szét lesz lőve a segge, mint brit ősapáinak 1776-ban. (A “beszélgetés” videói például innen elérhetőek, érdemes megnézni.)

– A Fehér Ház honlapján működő hivatalos petíciófeladó-felületen (igen, ilyen is van) majdnem 110 ezren írták már alá azt a népi kezdeményezést, ami felszólítja a kormányt: a brit állampolgár Morgant, mivel az USA alkotmányának második kiegészítését (ez rögzíti a polgárok fegyverviselési jogát) támadja, legyen szíves visszatoloncolni hazájába.

– Amire most Jay Carney, Obama szóvivője reagált hivatalosan azzal, hogy a második kiegészítésről szóló vita közben sem szabad elefeledkezni az elsőről, ami a szólás- és sajtószabadságot védi. “Senkit nem büntethet a kormány csak azért, mert valamilyen közügyről elmondta a véleményét” – írja Carney.

– Részben az első kiegészítésre hivatkozik az az ellenpetíció is, ami azt követeli, hogy Morgan maradjon az Egyesült Államokban. A még karácsonykor született beadvány második érve ugyanakkor az, hogy az Egyesült Királyságban senki nem szeretné, ha Piers Morgan visszamenne.

Morgant, aki például Naomi Campbell drogelvonó-kezelésének kiteregetésekor volt a Mirror főszerkesztője, olyan személyiségnek tartják kritikusai, aki a brit bulvárkultúra minden rossz tulajdonságát – a szenzációhajhászást, a felelőtlenséget, a gátlástalanságot, az arroganciát – megtestesíti. Ő maga gyakran rá is játszik erre, és nem riad vissza attól, hogy élesen fogalmazzon vitapertnereiről, akár ott vannak vele a stúdióban, akár nincsenek.

Egy nappal a Jones-féle műsor után a Daily Beast-es Buzz Bissinger arra bíztatta Morgant, hogy fogadja el a rádiós üvöltve előadott kihívását és menjen el vele verekedni, de viszont vigyen magával egy pisztolyt és lője le. Morgan erre azt mondta, majd kölcsönkéri a testvére egyenruháját.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s